Vas a 94. szerdán, Le Court szakaszgyőzelemmel vette vissza a vezetést

Vas Blanka 94. lett (Fotó: Getty Images)
Az olimpiai negyedik Vas Blanka 94. lett a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik, idei leghosszabb szakaszán, amelyen a mauritiusi Kimberley Le Court diadalmaskodott, így történelmet írva visszavette a sárga trikót. (MTI)

A tavaly szakasznyertes Vas számára előzetesen a szerdai etap tűnt a legideálisabbnak: a Chasseneuil-du-Poitou és Guéret közötti 165,8 kilométeres táv során 2020 méter szintemelkedést kellett leküzdeniük a bringásoknak. A hajrában három rövid emelkedő közül az utolsó, a harmadik kategóriás Le Maupuy volt a legnehezebb 2,8 kilométeres hosszával és 5,4 százalékos átlagmeredekségével.

Ideges volt a kezdés, több bukás is történt, ezek egyikében érintett volt Lorena Wiebes is, Vas nagyot dolgozott azért, hogy Európa-bajnok holland csapattársa visszazárkózzon a mezőnyre. A nap ötfős szökevénycsoportja négy és fél percre távolodott el, ám a hazaérésre nem volt esélye. Az AG Insurance-Soudal ugyanis nagy tempót diktált már a középső emelkedőn azért, hogy Le Court visszavehesse a sárga trikót. Ezzel le is szakították egy kivételével valamennyi sprintert, így Wiebest is, az előző napokban is rengeteget dolgozó Vas is elengedte a mezőny végét. A sárga trikós Marianne Vos viszont kitartott az utolsó emelkedőig az összetettért harcolókkal, a hegymenetben viszont ő is leszakadt a hétfős élbolyról.

Innen került ki az etap győztese, a kiscsoportos sprintből Le Court bizonyult a leggyorsabbnak. A Liege-Bastogne-Liege-győztes azok után, hogy a második szakaszt követően az első női afrikai sárga trikós lett, mostani sikerével a kontinens első női etapsikerét gyűjtötte be a Touron, ráadásul visszavette a vezetést is az összetettben. Mögötte két holland, Demi Vollering, illetve Vas csapattársa és korábbi sportigazgatója, Anna van der Breggen ért célba, a címvédő, lengyel Katarzyna Niewiadoma negyedikként tekert be.

A magyar bajnok közel tíz perc hátránnyal ért célba a 94. helyen, az összetettben bő 23 perc lemaradással a 67. pozíciót foglalja el.

A kilenc szakaszból álló és vasárnapig tartó női Tour de France mezőnyére csütörtökön az első hegyi szakasz vár: a Clermont-Ferrand és Ambert közötti 123,7 kilométeres táv során négy kategorizált emelkedőt, köztük az első kategóriás Col du Béalt másszák meg a kerékpárosok.

Eredmények:
5. szakasz, Chasseneuil-du-Poitou - Guéret, 165,8 km:

1. Kimberley Le Court (mauritiusi, AG Insurance-Soudal) 3:54:07 óra
2. Demi Vollering (holland, FDJ-Suez) azonos idővel
3. Anna van der Breggen (holland, SD Worx-Protime) a. i.
...94. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 9:59 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Le Court 15:07:14 óra
2. Pauline Ferrand-Prévot (francia, Visma-Lease a Bike) 18 másodperc hátrány
3. Vollering 23 mp h.
...67. Vas 23:22 perc hátrány