A semmiből a világhírnévig: újabb részletek derültek ki az Emirátusok mesterséges hegyéről, amely felforgathatja a világbajnokságot

Vajon az Egyesült Arab Emírségek azért épít saját hegyet, hogy keményebbé tegye a 2028-as világbajnokság útvonalát, és ezzel olyan versenyzőknek kedvezzen, mint Tadej Pogačar? – teszi fel a kérdést a Marca.

A kérdés nem egy irodában vagy egy kávézóban merült fel először. A szikrát Tim Merlier, a mezőny egyik meghatározó sprintere pattintotta ki, amikor egy Jan Bakelantsszal folytatott laza beszélgetés során megjegyezte, hogy egy domb „minden évben egyre csak nő” azon a területen, ahol várhatóan a verseny útvonala is halad majd.

A belga kerékpáros szavai futótűzként terjedtek, és a pletyka termékeny talajra hullott: a domb valóban létezik, dokumentált, és egy olyan sportkomplexum része, amely rétegről rétegre, lejtőről lejtőre emelkedik, mintha az emírség a saját domborzatát formálná meg ott, ahol korábban csak a végtelen síkság terült el.

Az al wathbai építmény 2023-ban még szinte jelentéktelen volt: egy 1,4 kilométeres emelkedő, közel 6%-os átlagmeredekséggel és néhány elszigetelt, 9%-ot is megközelítő rámpával. Ez elég volt egy diszkrét KOM-címhez a sivatag közepén, de egy komolyabb szelekcióhoz már kevés. Alig volt több, mint egy szeszélyes lehetőség a „lábak megmozgatására” az UAE Tour sík szakaszain.

Ez azonban gyorsan megváltozott. 2026-ra a domb már 2 kilométer hosszú lesz, 92 méter szintkülönbséggel, és az utolsó 500 méteren válik igazán keménnyé, ahol a meredekség 11% körül mozog. Ez nem véletlen: a dombot ősi, megkövesedett dűnékből származó homokból, a sivatagból kitermelt adalékanyagokból, az elmozdulást megakadályozó geotextil rétegekből és egy speciálisan tömörített aszfaltból építették, amelyet úgy terveztek, hogy ellenálljon a magas hőmérsékletnek anélkül, hogy a burkolat „felpuhulna”.

A legmegdöbbentőbb azonban az, ami még hátravan. Az Emírség belső, mélyépítési vállalatok által is megismert dokumentumai szerint 2028-ra egy sokkal komolyabb, körülbelül 3,8 km hosszú emelkedőt terveznek befejezni. Ennek átlagos meredeksége megközelítené a 6,5%-ot, a vége pedig közel egy kilométeren át 11% körüli lenne. Az utolsó 250 méter meredeksége akár a 13%-ot is elérhetné. Rövid, de kitartó emelkedő, amelyet a hőség perzsel és a szél tépáz: pont az a terep, ahol egy klasszikus sprinter számára a tejsav döntő tényezővé válik.

A másik nagy újdonság a Hudayriyat-szigeten található, amelyet kotrással és agresszív városfejlesztéssel alakítottak át. Itt egy fedett velodrom, sportparkok, állandó kerékpárpályák és – hab a tortán – egy sor mesterséges lejtő kap helyet, amelyek már most is több tíz méter magasak. Itt a meredekség változatosabb: a lankás 4–5%-os rámpáktól a helyenként 10%-ot súroló falakig minden megtalálható. Ezek nem alpesi hegyek, és nem is annak szánják őket. Ezek dizájnerdombok, amelyeket azért hoztak létre, hogy a tájnak egy harmadik dimenziót adjanak, és hogy a kerékpársportnak egy olyan elemet kínáljanak, amely a Perzsa-öbölben természetes formában egyszerűen nem létezik.

Minden újabb építési réteg megerősíti, hogy nem ideiglenes díszletről van szó. A lejtőket olyan vízelvezető rendszerekkel stabilizálják, amelyek képesek ellenállni a ritka, de heves felhőszakadásoknak is. A befejezéshez sótűrő növényzet, gyalogösvények és közönségzónák is tartoznak. Ha a világbajnoki körpálya végül itt halad át, a sziget egy több ezer szurkolót befogadó szabadtéri stadionná és a kerékpárosok számára egy komoly erőpróbává válik.

Merlier kertelés nélkül fogalmazott: „Minden évben magasabbra építik. Számomra a szivárványszínű trikó soha nem fog eljönni.” Mondata jól tükrözi a trendváltást: a 2017-es bergeni vb óta szinte nincs is világbajnokság a klasszikus sprinterek számára, és a 2026-os montreali, valamint a 2027-es Haute-Savoie-i esemény is ezt a vonalat követi. Abu-Dzabi elvileg a kivétel lett volna: az UCI megvétózta a Jebel Hafeet-i befutót, és kifejezetten sík útvonalat kért.

Az Emírség részéről érkező nyomás azonban, hogy megmutassák urbanisztikai és sportinfrastrukturális erejüket, újra megnyitotta az ajtót egy másfajta befejezés előtt. Egy olyan kerékpársportban, amelyet egyre inkább az univerzális versenyzők – mint például Pogačar – uralnak, egy körről körre ismétlődő mesterséges emelkedő kimerüléssel döntheti el a versenyt. 40 fokos hőségben, oldalszélben és watt/kilogramm alapon diktált tempójú emelkedőkön a mezőnyhajrá egyáltalán nem garantált.

A mai napig nincs hivatalos útvonalterv. Az Abu Dhabi Sports Council bemutatja a velodromot, a szigetet, a sportközpontokat, de a világbajnokság útvonalát nem fedi fel.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetséggel (UCI) folytatott tárgyalások diszkréten zajlanak, miközben a szervezet kényes egyensúlyt próbál teremteni a biztonság, a látványosság és a sportszakmai sokszínűség között.

Egy dolog biztos: ha a verseny Hudayriyat vagy Al Wathba területére lép, a küzdelem a robbanékony, sokoldalú versenyzők között dőlhet el. Amennyiben a pálya a Corniche, Yas vagy Saadiyat közelében marad, a szél lesz a főszereplő, és a sprintervonatok kapnak nagyobb esélyt. Minden más csak találgatás, de egyre hangosabb, ahogy a mesterséges domb is egyre magasabbra tör.

Egy olyan sportágban, ahol minden apró részlet számít, az Egyesült Arab Emírségek olyasmit ért el, ami kevés helyszínnek sikerül három évvel az esemény előtt: egy építkezést a globális sportvita középpontjába helyezett. Miközben a munkagépek tovább formálják Hudayriyat szigetét, Pogačar félmosollyal figyeli az eseményeket, Merlier pedig összevont szemöldökkel. Az UCI nagyítóval vizsgálódik, a szurkolók pedig kíváncsian várják, hogy 2028-ban a szivárványszínű trikó sorsa egy 70 km/h-s sprintben vagy egy kézzel, kőről kőre épített dombon dől-e el a világ egyik legambiciózusabb országában. Egy biztos: a hegy már létezik. És a vita, bárki is nyerjen, szintén pontot ér.