Vignjevics harcban áll a saját futballistáival?

Lapunk informátora szerint a rossz öltözői hangulat válthatta ki az Újpest futballcsapatának hatalmas összeomlását.

Újra romokban az Újpest futballcsapata. Az elmúlt években többször is a kiesés elől menekülő nagy múltú klub ugyan jól kezdte az idényt, a 10. forduló után még a harmadik helyen állt a tabellán, csakhogy azután megtört valami. A lila-fehér együttes egyetlen meccset sem tudott megnyerni a legutóbbi hét bajnokijából, sőt hatot elvesztett, így már megint nem a dobogós álmokról, hanem élethalál harcról szól az idény.

Sokatmondó, hogy az Újpest a jelenleg is kiesőhelyen álló Kisvárdától és Mezőkövesdtől is 4-0-s vereséget szenvedett, ráadásul a teljes mezőnyt tekintve a legtöbb gólt, 35-öt kapta az ősszel. 

Nem elég a vergődés, több játékosról olyan fotó jelent meg a közösségi oldalakon, hogy a hétvégi, kisvárdai zakó után együtt buliznak a Fehérvár futballistáival. A klub tájékoztatása szerint a renitensekre büntetés vár. 

Csakhogy egyértelmű, hogy edzőkérdés is van Újpesten. Nebojsa Vignjevics a találkozók után folyamatosan a játékosokat okolja a gyenge szereplésért, soha nem vállalja magára a felelősséget, holott belső informátorunk szerint ő az előidézője az óriási visszaesésnek.

 – Vignjevics sosem szerette a karizmatikus futballistákat, a mostani csapatban is vannak olyanok, akikre rászállt. Őket folyamatosan korholja, ami nem tesz jót a lelkiállapotuknak, egyszerűen kényelmetlenül érzik magukat a pályán, és az önbizalmuk is visszaesett, mert folyamatosan attól tartanak, hogy szidást kapnak. Vignjevics egyszerűen nem tudja elviselni, ha valakit jobban kedvelnek nála a szurkolók, ezért mindent elkövet azért, hogy egyes játékosoknak még véletlenül se lehessen nagyobb befolyásuk a csapatra, mint neki – mondta a bennfentes. 

Sok Újpest-szimpatizáns ugyanakkor attól tart, hogy ameddig a jelenlegi tulajdonos, Roderick Duchatelet nem távozik, az edzői poszton nem lesz változás.

Ezt olvasta már?