80 nap alatt a Föld körül, az új magyar Willy Foggnak ez a célja 2024-ben

Weöres Szabolcs első magyar vitorlázóként teljesítette a világ legnépszerűbb Atlanti-óceán átkelő versenyét. Ezzel újabb lépést tett a Föld megkerülése felé.

Weöres Szabolcs a magyar hajózás legendás alakja, Fa Nándor nyomdokaiba lépne azzal, hogy elindul a 2024-es Vendée Globe versenyen. A Franciaországból rajtoló szólóvitorlás verseny célja, hogy a résztvevők – értelemszerűen teljesen egyedül - megkerüljék a Földet a déli féltekén a lehető leggyorsabban. Az eddigi rekordot Armel Le Cléac'h tartja, aki 2017-ben 74 nap 3 óra 36 perc alatt ért célba. 

Az indulóknak megállás nélkül kell teljesíteniük a világ legnehezebbjeként is nyilvántartott vitorlás próbatételt. A versenyzők lehorgonyozhatnak magán a tengeren, de nem köthetnek ki parton, sem másik hajóhoz. Nem kaphatnak külső segítséget, beleértve az időjárási viszonyokra vonatkozó és útvonal-információkat sem. 

A Vendée Globe-ot 1989 óta rendezik meg, 1992 óta négyévente, a 2024-es lesz a tizedik esemény. Fa Nándor 1992/93-ban nem csak első magyarként, hanem a verseny történetében első nem franciaként teljesíttette a nagyjából 45 ezer kilométeres távot, ezzel világraszóló hírnevet szerezve magának. A legendás hajós ráadásul ötödikként ért célba, ezt követően kétszer vágott még neki a világ egyik legnehezebb kalandjának, 1997-ben és 2016-ban, ezek közül utóbbit sikerült végig vitorláznia. 

2024-ben Weöres Szabolcs is vízre szállna, hogy teljesítse a kőkemény utat. Célja megvalósításához nem rég egy igen fontos állomást tudott le, ugyanis végig haladt a Route du Rhum verseny légvonalban 3543 tengeri mérföldes távján, a franciaországi Saint Malo és a karib-térségi Guadeloupe között. A világ egyik legnépszerűbb Atlanti-óceán átkelő megmérettetése a nagy Vendée Globe kvalifikációs versenyei közé tartozik és ezzel, hogy Szabi teljesítette a távot, hatalmas lépést tett a 2024-es novemberi rajt felé. 

A Magyar Vitorlás Szövetségi a selejtezős verseny után készített egy hosszabb interjút a Szabi Ocean Racing arcával. Ebből olvasható az a részlet, melyben a 49 éves sportoló a Route de Rhum fáradalmairól beszél. 

„Érdekes volt ez a két hét, verseny közben egyáltalán nem éreztem fáradtságot. Akkor sem, amikor a legutolsó éjszakán egy perc alvás nélkül, manuálisan kellett kormányoznom végig, annyira forgott a szél. Alapvetően mentális kérdés ez is, mint sok minden, persze az is fontos volt, hogy fizikailag felkészültem erre a menetre. Most, hogy hazajöttem, egy hétig még tartott ez a felpörgetett állapot, aztán egy hétig úgy istenigazából kijött rajtam a fáradtság, és három hét után kezdek újra 100 százalékos lenni.”

Szabolcs az étkezés nehézségeiről is mesélt, melyet a hajó hullámok miatti állandó ingadozása okoz. 

Sokszor egy kávé is gond, hogy le ne forrázzam magam, vagy egy nagyobb zökkenőnél a bögrével ki ne törjem a fogamat. 

A teljes interjú a linkre kattintva érhető el.