Mellműtéten esett át a korábbi top 50-es teniszező
)
A 28 éves Océane Dodin 2017-ben a WTA világranglista 46. helyén állt, és pályafutása során szép jövedelemre tett szert. Eddig 2,1 millió fontot keresett pénzdíjakból, de nemrég kilenc hónapot kihagyott a sportágból.
)
A szünet oka egy hosszan tartó fülprobléma volt, ami szédülést okozott nála. Mostanra visszatért a pályára, de a kihagyás alatt úgy döntött, hogy mellműtétet végeztet, számolt be róla a The Sun.
Az RMC Sportnak nyilatkozva elmondta:
Már régóta szerettem volna ezt megtenni. Igaz, hogy kihasználtam ezt a szünetet, mert azt mondtam magamnak, hogy mivel a műtét után körülbelül két hónapot ki kell hagyni, a szezon közben ez lehetetlen. Ezért úgy voltam vele, ha már hat hónapra leállok, akkor legalább azt is megcsinálom, amit szeretnék
Sokszor találkozhatunk különös dolgokkal egy teniszező pályafutása során, de ezt a beavatkozást, ebben a formában aktív játékosnál még láthattunk.
Én inkább most teszem meg, mint 40 évesen, amikor már befejeztem a karrieremet. Nagyon boldog vagyok, hogy megtettem, egyáltalán nem bántam meg, és nem zavar a játékban
– mondta a 28 éves francia teniszező, megindokolva döntését.
Dodin azt is elismerte, hogy figyelmeztették a beavatkozás lehetséges következményeire, és arra, hogy az befolyásolhatja a játékát.
Mindenki azt mondta nekem, hogy így nem fogok tudni játszani. Kicsit valóban olyan, mintha dinnyéket ültettem volna be. Nem kicsik, de ez nem zavar játék közben. Vannak megfelelő melltartók
A franciaországi Lille-ben született teniszező azt is elmondta, valóban volt már példa arra, hogy egy profi játékos az ellentétes utat járta be, hogy egyszerűbb legyen az élete a pályán.
„Simona Halepnek, akinek korábban mellkisebbítő műtétje volt, valóban nagyon-nagyon nagyok voltak. Őt ez hátráltatta, ezért a műtét mellett döntött. Az volt az első ilyen eset. Ebben pedig én lehetek az első, aki mellnagyobbítással játszik. Mindennek meg kell lennie az első alkalommal” – zárta le a kérdést Dodin.
Dodin visszatérése lenyűgöző, hiszen korábban a W35 Reims 2025 torna negyeddöntőjébe is bejutott. Azonban a kihagyás miatt a világranglistán a 363. helyre esett vissza, célja pedig az, hogy újra ott lehessen a legjobb ötvenben.