Zachariassen góllal tért vissza a Fradi kezdőjébe: „A hét pont valóban elképesztő”
Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros idegenben aratott 3–2-es győzelmet az Európa-liga harmadik fordulójában.
A zöld-fehérek egyik legjobbja az a Kristoffer Zachariassen volt, aki két hónap után kapott újra lehetőséget kezdőként, és aki először arról beszélt, hogy az eddigi három El-meccsén két győzelmet és egy döntetlent ért el a Fradi.
A hét pont valóban elképesztő. Nehezen kezdtük ezt a mérkőzést, de szerintem az első félidőben is mi voltunk a jobbak, viszont nem szereztünk gólt, aztán a második félidőben utána sokkal lelkesebbek voltunk. Háromszor is betaláltunk, ráadásul háromszor egymás után. Azt követően sokkal inkább megpróbáltuk őrizni, tartani az eredményt, amikor a hazaiak szépítettek, extra nyomást helyezett ránk, viszont szerintem így is teljesen megérdemelt a győzelmünk
– fogalmazott a norvég középpályás az M4 Sportnak.
„A félidőben úgy gondoltuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat, és ezt be is bizonyítottuk. Az ember minden mérkőzésen ott akar lenni, rég voltam a kezdőben, viszont keményen dolgoztam azt edzéseken, mindent beleadtam. Jó volt, hogy betaláltam, hogy kezdhettem” – tette hozzá.