Tragikus: 24 évesen a pályán halt meg a magyar focista
)
Ma ünnepelné a születésnapját, helyette a Szabadi úti temetőbe megy a család és a barátok. Egy szál virággal vagy mécsessel. 2004. január 25-én este a sors másképp döntött. Elvette, csupán 24 évesen. Nincs ember, akinek ne égett volna bele a lelkébe a képsor. Az utolsó pillanatok. A sárga lap, majd megigazította a haját, aztán… aztán pillanatokkal később összeesett. Hirtelen szívhalál.
(Ez is érdekelheti: Így halt meg a gyerekek 110 centis kedvence, Zoli bohóc)
Utólag persze, kiderült, náthás volt, fáradt, de nem jelentett beteget. Mert bizonyítani akart, hogy ott a helye a portugál sztárcsapat kezdőjében. Azt is csak később mesélte Adrienn, a menyasszonya, hogy a meccs előtt rossz előérzete volt, mert szűkszavú volt a telefonban, mint akit nagyon bánt valami…
Adrienn akkor éppen itthon volt, azért jött haza, hogy a nyári esküvőjüket szervezze. Csodás fehér menyasszonyi ruhát álmodott, helyette néhány nappal később feketébe öltözve ment temetésre. A meccset nem látta itthon, de még alatta küldött Miklósnak egy SMS-t, csak annyi állt benne: szeretlek. Sajnos, már nem olvashatta el… A telefon ott árválkodott az öltözőben és csak csörgött és sokáig senki nem vette fel. Később egy csapattárs szólt bele, próbálta nyugtatni Adriennt, aki ekkor már tudta, érezte, mindennek vége.
(Még több érdekesség a múltból az Újságmúzeum oldalán.)
Az élet persze, nem állt meg. Adrienn megházasodott, lett két szép gyereke és évente négyszer-ötször kimegy a temetőbe. Sírni, nevetni, beszélgetni. Máig őrzi azt a jegygyűrűt is, amit egy mesés napon, egy régi, romos, de romantikus portugál kistemplomnál kapott Fehér Miklóstól.
Győrben azt gondolták, egyszer majd ott fejezi be a pályafutását és talán idővel a csapat edzője is lesz. A sors másképp döntött.
Jelenleg is harminckét emlékoldala van Fehér Miklósnak a Facebookon. Igaz, évről évre egyre kevesebb a bejegyzés. Elfogytak a fotók, az újságcikkek. Marad a néma csönd…