A téli olimpiák első magyar snowboardosa máris történelmet ír

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja hétfőn indulhat a big air szám selejtezőjében a pekingi téli olimpián.

Sérülés miatt került fel a listára, ezzel viszont történelmet írhat. A cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában indulnak olimpián.

A sportoló édesapja, Jeremy Kozuback vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy orosz versenyző nem áll rajthoz, míg egy japán sérülés miatt visszalépett, így lánya ott lesz a magyar idő szerint 2.30-kor kezdődő kvalifikációban. A döntőt kedden rendezik a pekingi Big Air Soukangon.

A 17 esztendős snowboardos eredetileg félcsőben szerzett kvótát – ebben a számban 19. lett –, de előtte slopestyle-ban is szerepelhetett, mert egy japán versenyző sérülése miatt bekerült a mezőnybe. Csakhogy a veszélyes pályán csupán néhány órát gyakorolhatott, így aztán múlt szombaton, első magyar pekingi szereplőként a 28. helyen végzett.

Kozuback csütörtökön kapott engedélyt, hogy tartalékként edzhessen a sáncon, így péntektől már ott gyakorolhatott. A hódeszkás sérülések miatt ebben a szezonban kevés big air versenyen indult – pedig ez a kedvenc száma –, legutóbb december elején.

www.instagram.com
" data-instgrm-version="14" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:540px; min-width:326px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);">

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában (slopestyle, félcső, big air) indulnak olimpián. Mindketten Pekingben rajtolnak.

A big air az egyetlen havas szám az olimpián, amelyet nem a hegyekben, hanem a fővárosi Big Air Soukangon, egy használaton kívüli hatalmas gyártelepen felépített ugratón rendeznek.

A versenyzők közel 80 méter magas mesterséges lejtőn csúszhatnak lefelé – valaki előbb lejjebb is jön, hogy ne legyen akkora lendülete –, és a megszerzett lendületből hatalmas ugrást hajtanak végre és közben több trükköt mutatnak be.