Bagnaia a MotoGP új világbajnoka

A Ducatival versenyző olasz Francesco Bagnaia nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriája, a MotoGP pontversenyét, miután a szezonzáró Valenciai Nagydíjon kilencedikként végzett – írja az MTI.

A szezon első felében még kifejezetten hullámzó teljesítményt nyújtó, a pontversenyben már 91 pontos hátrányban lévő Bagnaia az idény második részében megtáltosodott. Vasárnap végig a biztonságra törekedett és a középmezőnyben motorozott, hiszen a 14. hely is elég volt számára ahhoz, hogy biztosan megőrizze előnyét az előző világbajnok francia Fabio Quartararóval szemben. 

A valenciai futamot végül a spanyol Alex Rins nyerte, míg Quartararo a negyedik, Bagnaia pedig a kilencedik helyen ért célba. A spanyol Aleix Espargaro kiesett, így összetettbeli harmadik helyét elbukta, mert az olasz Enea Bastianini nyolcadik helyével elé került a pontversenyben. 

A 25 éves Bagnaia pályafutása első vb-címét ünnepelhette a legrangosabb géposztályban, Moto2-ben 2018-ban már volt első. Bagnaia első olasz motorosként nyert a MotoGP-ben Valentino Rossi 2009-es diadala óta, illetve 2007 óta ő lett az első, aki a Ducati színeiben tette ezt. Az olaszoknak ötven évet kellett várniuk arra, hogy olasz pilóta legyen világbajnok egy olasz motorral. 

A Moto2-esek között a spanyol Augusto Fernández (Kalex) ünnepelhetett világbajnoki címet, miután a záró futamon második lett, összetettbeli riválisa, a japán Ogura Aj pedig a nyolcadik körben bukott. A 25 éves Fernández, aki 2017 óta versenyzett a Moto2-ben, jövőre a GasGas csapat színeiben – amely istálló mindhárom géposztályban érdekelt lesz – a MotoGP-ben szerepel majd. A Moto3 bajnoki címe már korábban eldőlt, azt a szezonzárón is győztes spanyol Izan Guevara szerezte meg.