Bánhidi Ákos, Liu Shaoang edzője: nagyon megérdemeltük ezt az aranyérmet

Bánhidi Ákos, a magyar válogatott edzője a csapat edzésén a 2020-as rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság kezdete előtt egy nappal a debreceni Főnix Csarnokban. / Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere szerint nagyon megérdemelte a csapat, hogy Liu Shaoang személyében legyen olimpiai aranyérmese Pekingben.

A férfi 500 méteres szám döntője után az MTI-nek elmondta, szerencsésnek érzi magát, hogy megélhette ezt a napot.

Liu Shaoang volt a legesélyesebb, hogy behúzza ezt az aranyérmet. Nagyon megérdemeltük ezt. Nagyon sokan részesei ennek a történelmi sikernek, nemcsak azok, akik itt vannak Pekingben, hanem azok is, akik most otthon vannak és szurkoltak nekünk. Másodszorra élhettem át ezt az érzést, hogy ez a kis ország a nagy korcsolyázó hatalmakkal szemben is eredményes tud lenni, és fel tud állni a világ tetejére. Nagyszerű érzés, de előtte azért voltak bennünk feszültségek – mondta Bánhidi.

A szakember kiemelte, hogy jót tett a döntőnek, hogy a kínaiak elsőszámú versenyzője, a címvédő és világcsúcstartó Vu Ta-csing nem jutott be, így nem kellett extra bonyodalomtól tartani, nem volt stressz a futam előtt és alatt.

– Fantasztikus lesz hétfőn, az éremátadón meghallgatni a magyar himnuszt! Ez egész életre felejthetetlen lesz – fogalmazott Bánhidi.

Hangsúlyozta, hogy most mindhárom férfi versenyzőt, nemcsak Liu Shaoangot, hanem a negyeddöntőben kiesett Liu Shaolin Sándort és Krueger John-Henryt is erősebbnek érezte, mint két napja, azonban az akkori időeredményeik alapján kedvezőtlen pozícióból rajtolhattak, ezért nem jutottak tovább.