„Nagyon erős ellenfelet sikerült kiejtenünk” – Bognár György a 36 éves védőjét is dicsérte

Volt minek örülni Mariborban! (Fotó: Paksi FC/Barbara Gabriella)
Az immár a Konferencialiga harmadik selejtezőkörére készülő Paksi FC vezetőedzője boldogan értékelt a Maribor elleni továbbjutás után.

Amint arról a helyszínről beszámoltunk, csütörtök este a Paks 1–1-es döntetlent ért el a Maribor otthonában, és miután egy héttel korábban hazai pályán 1–0-ra nyert, 2–1-es összesítéssel jutott a Konferencialiga 3. selejtezőkörébe.

Nem csoda, hogy a zöld-fehérek vezetőedzője, Bognár György elégedetten értékelt a lefújást követően.

„Mindenekelőtt gratulálok a csapatomnak! Nagyon erős ellenfelet sikerült kiejtenünk, kreatív és jó játékosokból áll a Maribor, de mi a csapatjátékunknak köszönhetően felvettük a versenyt. Azt gondolom, megérdemelten jutottunk tovább. Az előző, a CFR elleni párharchoz képest gyorsabb lett a játékunk, nem voltunk annyira körülményesek a labdajáratás során. Ennyit jelent, hogy egyre több tétmeccs van a lábakban.”

A Sportal arról kérdezte a szakembert, egyetért-e azzal, hogy bár Pakson nyert, Mariborban pedig döntetlent ért el az együttes, a visszavágón futballozott jobban?

Igen! Az első meccsen kevesebb ideig tudtuk irányítani a játékot, most jóval többet kezdeményeztünk. Igaz, az utolsó tíz percben megint beszorultunk, és el kell ismernem, egyszer-kétszer csak a szerencse mentett meg minket a góltól.

A találkozót megelőzően Bognár György arról is beszélt, hogy sérülések miatt gyakorlatilag elfogyott a védelem. „Maradt négy védőnk, abból csak eltalálunk hármat” – jegyezte meg mosolyogva ezzel kapcsolatban. A kérdés adja magát: eltalálták?

„Úgy vélem, igen. Hogy mást ne mondjak, ahhoz képest, hogy a balhátvédünk, Szabó János harminchat évesen először játszott jobb belső védőt, tökéletesen megoldotta a feladatát.”

A Paks a Kl 3. selejtezőkörében az ukrán Zsitomirral találkozik, az biztos, hogy idegenben kezdi a párharcot – feltehetőleg a szlovákiai Eperjesen.

EZT OLVASTA MÁR?