Hirdetés

Dolgozott harminchét edzővel, most visszavonul

Az év végén elhagyja a Diósgyőrt Forgács Alfréd sportorvos, aki 1994 óta dolgozott a klub játékosai mellett.
Hirdetés

Elbúcsúztatták Forgács Alfrédot, a Diósgyőr sportorvosát, aki 1994 óta dolgozott a klubnál, és a klub által készített interjú szerint hatszáz élvonalbeli mérkőzésen ült a kispadon a szakmai stáb tagjaként.

Hirdetés

A traumatológus és sportorvostan képesítéssel rendelkező orvos egyebek mellett Gosztonyi András és Csirszki Martin lábát, illetve Nikházi Márk karját is műtötte az elmúlt években. Majd' harminc évvel korábban került a Diósgyőrhöz, amikor a korábbi csapatorvos, Kaáli Imre helyettesítésére kapott felkérést. Később harminchét vezetőedzővel dolgozott, szeptemberben már a hatvanadik születésnapján köszöntötték, de a munkától nem távolodott el, sőt szülővárosában, Nagykőrösön kinevezték a helyi kórház főorvosának, s a két beosztást már nem tudta vállalni.

Hirdetés
Hirdetés