Emily Vogelék ünnepelhetnek, megvan az első negyeddöntős a kézi-vb-n
A dortmundi mérkőzésen 9–0-val nyitottak a németek, az első montenegrói gólra negyedórát kellett várni, a huszadik percben, 12–2-nél pedig már kétszámjegyű volt a különbség. Ezt a hátralevő negyven percben nyolccal toldotta meg a társházigazda, amely így épp kétszer annyi góllal zárt, mint balkáni ellenfele és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan negyeddöntős. A ferencvárosi Emily Vogel két találattal járult hozzá a vártnál is fölényesebb győzelemhez. Az Alba Fehérvárt is vezető Suzana Lazovic szövetségi kapitány montenegrói csapatában a két mosonmagyaróvári játékos közül Andrijana Tatar háromszor volt eredményes, Katarina Dzaferovic gól nélkül fejezte be a mérkőzést.
Rotterdamban az osztrákok 6–2-re vezettek a címvédő franciák ellen, akik rendezték soraikat és a 21. percben, 10–9-nél először a vezetést is megszerezték. Az első félidőben azonban nem tudtak igazán eltávolodni, a második elejét viszont 3–0-val indították, az utolsó negyedórán belül pedig gyors gólok sorát szerezve rohamléptekben növelték a különbséget és végül 29–17-re győztek. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kapusa, Hatadou Sako három védéssel járult hozzá a sikerhez, a debreceni Alicia Toublanc háromszor, a Ferencvárost erősítő Orlane Kanor kétszer volt eredményes, a már magyar állampolgársággal is rendelkező esztergomi Emma Jacques nem talált be. A túloldalon a DVSC játékosa, Ines-Ivancok-Soltis öt góljával a mezőny legeredményesebbje lett.