Hirdetés

Élre állt a Fradi a tabellán – exjátékosa okozta a Kisvárda vesztét

Ötvös győztes gólt szerzett korábbi csapata ellen (Fotó: fradi.hu)
Ötvös győztes gólt szerzett korábbi csapata ellen (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros idegenben 1–0-ra legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó NB I-ben csütörtökön, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, s ezzel átvette a vezetést a tabellán.
Hirdetés

A Ferencváros kezdőcsapatában ott volt Varga Barnabás, aki a Puskás Akadémia ellen fáradtság miatt nem lépett pályára. Dibusz Dénes viszont kisebb ujjsérülés miatt hiányzott, a helyét Gróf Dávid vette át, aki az Újpest elleni derbin védett utoljára (október 19.), ahol kiállították, miután meglökte a labdaszedőt.

„Azt mondta, fáradt. Nem, csak viccelek!” – mondta a találkozó előtt Dibusz kapcsán Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője az M4 Sportnak, utalva ezzel Varga Barnabás múlt vasárnapi kimaradására.

Hirdetés

A 19. percig kellett várni a mérkőzés első nagy lehetőségére, Tóth Alex passzolt középre, a visszatérő Varga Barnabás pedig tizenegy méterről lőtt belsővel, a középre tartó labdát azonban védte a hazaiak kapusa. Az ellenakcióból a Kisvárda előtt adódott helyzet, de a labda elkerülte a kaput. Felpörögtek az események, negyedóra mezőnyjáték után.

A 30. percben ismét Varga került helyzetbe, Popovics kapus mellett eltolta a labdát, de a kisvárdai védők blokkolni tudták az éles szögből leadott lövését. Hiába azonban a mezőnyfölény, több komoly lehetősége nem adódott az első félidőben a Fradinak. 0–0

A szünetben változtatott is Robbie Keane, Naby Keita helyére Ötvös Bence érkezett. Ha már beállt, öt perc múlva már kapura is lőtt a magyar válogatott középpályás, ám nem okozott veszélyt a próbálkozása.

A játék képe nem változott az első félidőhöz képest. A Ferencváros továbbra is mezőnyfölényben futballozott, de nem tudott komoly gólszerzési lehetőséget kialakítani.

Hirdetés

Aztán szinte a semmiből tizenegyeshez jutott a bajnoki címvédő A 73. percben a nemrégiben csereként beálló Nagy Barnabást rúgta fejbe a tizenhatoson belül Szabó Szilárd. A labda mögé a korábban a Kisvárdát erősítő Ötvös állt, s higgadtan gurított a kapu bal oldalába. 0–1

Ez volt egyébként Ötvös első gólja a Ferencvárosban.

Az utolsó percekben átvette az irányítást a házigazda, a 94. percben kapufáig is eljutott, egyenlítenie azonban nem sikerült. A Ferencváros győzött, s élre állt a tabellán. A két csapat vasárnap fordított szereposztásban találkozik a Groupama Arénában.