Hirdetés

Golovin Vlagyimir: Van olyan nap, amikor semmi sem sikerül

Izgalomból nem volt hiány a találkozón - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Izgalomból nem volt hiány a találkozón - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint helyükön volt a szívük az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékosainak, ennek köszönhető, hogy kiharcolták a negyeddöntőbe jutást Japán ellen a világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken.
Hirdetés

A második félidő derekán a nemzeti csapat 20–14-es hátrányban volt, az utolsó öt percben pedig négyszer is egyenlített, ennek köszönhetően szerezte meg azt a pontot, amely a biztos negyeddöntőbe jutást jelenti számára.

„Pozitívak az érzéseim, nekem az egy pont is öröm. Van olyan nap, amikor semmi sem sikerül, és utána az ember nem érzi jól magát a saját bőrében, és szerintem a mai nap is ilyen volt" – vélekedett Golovin, aki szerint nem a koncentráció hiányzott, inkább kapkodó volt a játék és kicsit el is ment a válogatott tagjainak az önbizalma.

Hirdetés

„Ugyanakkor megszoktuk, hogy hatvan percen keresztül kell küzdeni, és utána megnézni, hogy milyen az eredmény. A mai napon is így alakult, hogy hatvan percen át kellett küzdeni, hogy egy pontot szerezzünk és bejussunk a legjobb nyolcba” – fejtette ki.

Bevallotta: nem tudták folyamatossá tenni a játékot, a legnagyobb problémának viszont azt látta, hogy a jó védekezésre – ami megvolt – építkezni kellett volna, lerohanásból könnyű gólokat szerezni, ám ez nem sikerült. Nem tudták átbillenteni fejben, hogy játsszák a saját tempójukat, hanem szinte az egész találkozón igazodtak a japánokéhoz.

„Ők akkor indultak, amikor mi eladtuk a labdát – tette hozzá. Mint elmondta, a japán játék a labda gyors járatására és az ellenfél védelmének hibáira épül, ezen a késő délutánon pedig élni is tudtak a lehetőségeikkel a távol-keletiek. – A szívünk a helyén volt, ennek köszönhető, hogy bejutottunk a legjobb nyolcba.”

Kitért arra is, hogy az Európa-bajnoki bronzérmes csapathoz képest kilenc új játékos is van a keretben, akiknek bele kell szokniuk a világversenyek hangulatába, a kiélezett, döntetlen körüli állásokba, márpedig ez rutin nélkül nehéz, erről nyertek most fontos tapasztalatot.

Golovin együttese a középdöntő utolsó fordulójában, vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dánokkal a csoportelsőségért csap össze, ám ennek a találkozónak az eredményétől függetlenül a nemzeti csapat már biztosan a legjobb nyolc közé jutott. Ez legutóbb a 2013-as világbajnokságon sikerült, akkor nyolcadikként zárt a válogatott.