Az utolsó percig küzdött és a Japán elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
Románia legyőzése után a magyar női kézilabda-válogatottra Japán várt középdöntő második fordulójában. Komoly felelősség nyomta a nemzeti csapat vállát, ugyanis Golovin Vlagyimir együttese péntek este azzal a tudattal léphetett pályára, hogy amennyiben pontot szerez, biztosítja helyét a negyeddöntőben. Simon Petra, a mérkőzés előtt, az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: támadásban nyugodtnak és pontosnak kell maradniuk.
Ami pedig a történelmet illeti, a magyar válogatott a mérkőzést megelőzően nem kapott ki Japán ellen, mérlege: 19 mérkőzés, 19 győzelem. A két együttes tavaly áprilisban, a debreceni olimpiai selejtezőtornán találkozott utoljára, a nemzeti csapat akkor kilencgólos győzelmet aratott. Az elmúlt másfél évben nem történt sok változás a japánok keretében, ellentétben a kispaddal: négy hónappal ezelőtt ugyanis a dán Morten Soubak vette át a csapat irányítását.
Kapusbravúrral indult az első játékrész, Janurik Kinga két védést is bemutatott, akárcsak a túloldalon a 38 éves Kametani Szakura, így az első öt percben nem esett gól. A japánok kezdték a mérkőzést, Aiszava lőtt Janurik hálójába, majd egy perccel később Nakajama Kaho duplázta meg csapata előnyét. Az első magyar találatra 7 percet kellett várni, Vámos Petra betörésből volt eredményes. Nem sokkal később Márton Gréta került ziccerhelyzetbe, azonban a japán védő akadályozta kapura lövését, így Klujber Katrin értékesített büntetőjével zárkóztak fel a mieink. (4–3)
5–4-es állásnál Morten Soubak ki is kérte az időt, majd csapata hét a hat elleni játékra váltott, azonban a hatperces gólcsendet Simon Petra törte meg, s ezzel egyenlített Golovin Vlagyimir együttese. (5–5) A kapusteljesítmények egyik oldalon sem könnyítették meg a támadások befejezését, a 20. percben Kametani és Janurik védési hatékonysága 50 százalék volt. Egy 3–0-s sorozat után került előnybe a magyar válogatott, azonban Simon Petra kiállítását kihasználva kezdett felzárkózni ellenfelük, végül egygólos előnnyel mehettek szünetre a mieink. (7–8)
Izgalmas végjáték után jutott negyeddöntőbe a magyar válogatott
Kuczora Csenge góljával indult a második játékrész, azonban a túloldalról is gyors válasz érkezett. 9–9-es állásnál a 25 éves balátlövő állhatott oda a hetesvonalhoz, azonban nem tudott túljárni Kametani eszén, aki hárította lövését. Akadozott a mieink támadójátéka, ráadásul a japánok hét a hat elleni felállása végett a védekezésben is nehezen jöttek a megoldások, így a 47. percben már 20–14-et mutatott az eredményjelző.
Egy 3–0-ás sorozattal kezdett felzárkózni a magyar válogatott, majd Kovács Anett és Márton Gréta gólja után már csak kettő volt közte. (22–20) Izgalmas végjátéknak néztünk elébe, Simon Petra találatával egy gólra csökkentették hátrányukat a mieink, s habár emberhátrányba került a nemzeti csapat, Szemerey Zsófi két fontos védést is bemutatott, előbb egy hétméterest, majd a kipattanót is hárította. A magyar női kézilabda-válogatott végül 26–26-os döntetlent játszott Japánnal, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben.
Eredmény, középdöntő, 2. forduló, I. csoport:
Magyarország–Japán 26–26 (8–7)
Lövések/gólok: 45/26, illetve 42/26
Gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/3
Kiállítások: 8, illetve 6 perc