A McLaren elismerte: egy esetben kész csapatutasítást alkalmazni
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, vasárnap délután dől el, hogy a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, illetve az egyaránt mclarenes Lando Norris és Oscar Piastri közül melyikük kaparintja meg az idei Forma–1-es vb-trófeát.
A vb-címért versengő trióból Verstappen lemaradása 12 pont az éllovas Norristól, akit 16 pontos hátránnyal követ az összetett harmadik helyén Piastri. Noha az idényzáró versenyhétvégének egyenlő feltételekkel vághat neki a Lando Norris és Oscar Piastri, a McLaren nem zárja ki, hogy csapatutasítást alkalmazzon. Az istálló vezérigazgatója, Zak Brown világossá tette: abban az esetben, ha a két pilóta közül csak egyiküknek lesz reális esélye a bajnoki cím megszerzésére, a csapat kész beavatkozni.
Ami a csapatutasításokat illeti, ameddig mindkét versenyzőnknek esélye van a címre, szabadon versenyezhetnek, ugyanakkor realisták vagyunk. Ha a futam során egyértelművé válik, hogy az egyik pilótánknak esélye van a győzelemre, a másiknak pedig nincs, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyerjük a versenyzők világbajnoki címét
– mondta, majd így folytatta:
Nem gondolom, hogy bármiféle irányváltás történt volna a csapatutasítások terén. Huszonhárom futam ment le, és mindkét pilótánknak reális esélye van a címre, hiszen egyenlő támogatást kapnak tőlünk. Használni fogjuk a józan eszünket, nem fogjuk elveszíteni a világbajnoki címet egy hatodik–hetedik hely miatt.