„Nyugi, kivédem!” – Hindrich Ottó a kihagyott paksi büntetőkről, a CFR erősségéről és a kisvárdai emlékekről

Hogyan készült Vécsei Bálint büntetőjére, volt sejtése arról, hova lövi a labdát?
Mielőtt hivatalossá vált a döntés, Damjan Djokovic már odajött hozzám, hogy ez tizenegyes lesz. Mondtam neki, hogy nyugi, kivédem! Örültem, hogy sikerült, de aztán újrarúgatták. Hál’ istennek, abból is jól jöttünk ki.

Mi járt a fejében, amikor a játékvezető megismételtette a tizenegyest?
Csalódott voltam. Az előző idényben, a Slobozia elleni bajnokin is hasonló történt. Az elsőt hárítottam, de az ellenfél rúghatott még egyet. Az sajnos bement. Igaz, az első kísérlet után a másodikhoz már egy másik játékos állt oda. Az úgy sült el, a mostani meg így, boldog voltam, hogy Vécsei Bálint egyszer sem talált a kapunkba.

Meglepődött, hogy másodjára ő is állt a labda mögé?
Nem, mert nagyon jó játékosnak tartom, aki szép sikereket ért el a pályafutása során, és akinek van annyi rutinja, hogy ha egyszer hibázik, legközelebb is odaálljon.

Nem kétséges, a kihagyott paksi büntetők jelentették a mérkőzés fordulópontját, de az első félidőben, még nulla nullás állásnál is be kellett mutatnia egy nagy mentést Papp Kristóf helyzeténél.
Fontos momentum volt, de azt a lövést védenem kellett, ha abból a szögből gólt kapok, magamat okolhattam volna.

Öt perccel később megszerezték a vezetést, Alin Fica mesterien tekerte a labdát a bal felső sarokba. Ön védte volna?
Áh! Fantasztikus megoldás volt, Alin valóban gyönyörű gólt lőtt. Azért is futballozik ebben a klubban, mert ilyenekre képes. Akik ebben a csapatban szerepelnek, azokban van kvalitás, máskülönben nem lennének itt.

Akkor az sem jelentett nyomást, hogy előzetesen mindenki a CFR-t tartotta favoritnak?
Mi azért tisztában voltunk azzal, hogy a Paks jó csapat… Az első találkozón nem esett gól, tudtuk, hogy a visszavágón nyernünk kell, és bíztunk is magunkban. Az időjárás valamelyest megnehezítette a dolgunkat, nem volt könnyű a felázott pályán játszani, ezért is volt sokáig szoros a csata. A második gólunk után azonban már úgy éreztem, eldőlt a továbbjutás kérdése.

A szünetben mit kért önöktől vezetőedzőjük, Dan Petrescu?
Azt, hogy menjünk tovább, próbáljuk mihamarabb megduplázni az előnyünket. Sokszor megtörtént már, hogy vezettünk egy nullára, egyik helyzetet alakítottuk ki a másik után, de nem rúgtunk újabb gólt, az ellenfél meg egyenlített. Ezt mindenáron el akartuk kerülni. Úgy vélem, stabilan védekeztünk, megérdemeltük, hogy a paksi mérkőzéshez hasonlóan ezt is kapott gól nélkül hozzuk le.

Az elmúlt két évben a CFR nem jutott el egyik kupasorozat csoportköréig sem. Vajon ezúttal „odaérhetnek”?
Szeretnénk! Az persze kevés, hogy szeretnénk, tennünk is kell érte. A következő akadályt a Lugano jelenti, az a párharc sem lesz könnyű, de ha mindent beleadunk, ha ugyanolyan éretten játszunk, mint a Paks ellen, akkor megtehetjük a következő lépést a célunk felé.

A 2022–2023-as idényt Kisvárdán töltötte, huszonöt bajnoki meccsen állt a hatodik helyen záró csapat kapujában. Milyen emlékeket őriz abból az időszakból?
Jóban és rosszban egyaránt volt részem. Számomra az egy nehéz év volt, mert nagy változást jelentett az életemben, hogy fiatalon egy másik országba kerültem – még akkor is, ha Magyarországról volt szó. Ugyanakkor rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, sokat tanultam Kisvárdán, hálás vagyok azért, hogy ott játszhattam egy évet.

EZT OLVASTA MÁR?