Hivatalos: Bódi Ádám a következő idényben is Varga József és Lucas csapattársa lesz

Bódi Ádám is szép emlékekkel távozik (Fotó: facebook.com/kolorcitykbsc)
Amiről a Sportal elsőként tényszerűen beszámolt, hivatalossá vált: Varga József és Lucas után Bódi Ádám is Tiszakécskére igazolt.

Az újonctól az újonchoz igazol Bódi Ádám is – szólt az egy héttel ezelőtti cikkünk címe, majd pedig megírtuk, hogy a Kazincbarcikát az NB I-be segítő Varga Józsefet és Lucast követve a 34 éves középpályás is a harmadik vonalból a másodikba felkerülő Tiszakécskén folytatja pályafutását.

Szerda délután mindezt az első élvonalbeli szereplésére készülő Kazincbarcika is megerősítette közleményében:

A mai napon a Tiszakécskei LC megvásárolta Bódi Ádám játékjogát a Kolorcity KBSC-től. Bódi Ádámnak óriási szerepe van abban, hogy a Kazincbarcika története során első alkalommal feljutott az élvonalba. Köszönünk mindent, amit a barcikai labdarúgásért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk! Bódi Ádám egy éve érkezett Kazincbarcikára, a Merkantil Bank Ligában 29 mérkőzésen 9 góllal és 15 gólpasszal járult hozzá a klub történelmi szezonjához. A közös utunk most véget ért, de bármikor szívesen látjuk Kazincbarcikán!

EZT OLVASTA MÁR?