Hirdetés

Ki más?! Lionel Messi győzelemre vezette Argentínát Mexikó ellen – videóval

Lionel Messi gólja után Enzo Fernández is betalált Mexikó ellen, így Argentína javított a Szaúd-Arábia elleni vereség után, és még a csoport első helyén is végezhet.
Hirdetés
Hirdetés

Harmincnégy perc.

Ennyit kellett várni az első kapuralövésre az Argentína–Mexikó csoportmeccsen, ami annak tükrében elég furcsa, hogy Lionel Messiék gyakorlatilag győzelmi kényszerben léptek pályára a Szaúd-Arábia elleni vereség után. A döntetlennel matematikai esélye még maradt volna Lionel Scaloni együttesének, a vereség viszont a biztos csoportkörös búcsút jelentette volna. Ehhez képest az első félórát követően még egyetlen kaput eltaláló kísérlete sem volt az argentinoknak, négy perccel később aztán Lionel Messi szabadrúgásból célozta meg a kaput, ám a négy évente rendre mexikói hőssé előlépő, a Lengyelország elleni meccsen tizenegyest hárító Guillermo Ochoa védte a léc alá tartó labdát.

Addig nem sok mindent történt, az argentin válogatott legnagyobb sztárja észrevétlen volt, mélyen visszalépett a labdáért, ám a Barcelona is akkor muzsikált igazán jól, amikor Messinek osztogatták a labdát, és nem akkor, amikor neki kellett osztogatnia…Helyzetek helyett így kemény belépők és szervezett védekezés jellemezte a meccset, Mexikó semmit sem akart kockáztatni, úgy tűnt, a gól nélküli döntetlen tökéletesen megfelelne Gerardo Martino csapatának.

A játékosok nem kímélték egymást, a becsúszásoknál egyik fél sem húzta vissza a lábát, és aki imádja a feszült, de kevés helyzetet hozó dél-amerikai rangadókat, az bizonyára élvezte az első játékrészt. Akit viszont a futball szebbik oldala hoz lázba, annak be kellett érnie Messi lövésével és Lautaro Martínez léc fejé küldött fejesével – legalábbis argentin oldalról, míg Mexikó Alexis Vega szabadrúgása után került közel a gólhoz, ám Emiliano Martínez látványos vetődéssel védte a jobb felső sarokra tartó labdát.

A fordulás után nem sokat változott a meccs képe, Argentínától csak meddő mezőnyfölényre futotta. Messi 18 méterről a léc fölé tekert egy szabadrúgást, Ángel Di María lapos beadása pedig éppen Lautaro Martínez mögé érkezett. A lassú labdajáratás rombolása nem jelentett gondot a gól nélküli döntetlent foggal-körömmel őrző Mexikónak, más kérdés, hogy a zöld mezesek csak másodpercekre tudták megtartani a labdát, ellentámadásra egyáltalán nem futotta az erejükből.

Ki más lépett volna elő megmentőnek ebben a kilátástalan helyzetben, mint Lionel Messi?! Az argentin zsenit üresen hagyták 20 méterre a kaputól, a bal lábas lövése pedig a bal alsó sarokban kötött ki. 1–0

Hirdetés

A 70. percben a csereként pályára lépő Nahuel Molina duplázhatta volna meg az előnyt, ám tizenhat méterről csúnyán elvétette a bal felső sarkot. A mérkőzés utolsó negyedórájában Mexikó kénytelen volt feljebb tolni a védelmét, ám mivel támadásban semmilyen veszélyt nem jelentettek az argentin kapura, a kontratámadás utáni második argentin gól sokkal inkább benne volt a meccsben mint az egyenlítés.

Végül nem egy gyors ellentámadása, hanem egy szöglet utáni lövés döntötte el a meccset. A 87. percben a mexikói védők nem léptek ki a csereként pályára lépő Enzo Fernándezre, a Benfica középpályása pedig 16 méterről a bal felső sarokba tekerte a labdát. 2–0

Argentína 2–0-ra nyert, életben maradt. Sőt, Lengyelország ellen a csoportelsőség is összejöhet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés