Liu Shaoang: Shaolin azok közé tartozik, akik a legbüszkébbek rám a világon
)
Az első magyar egyéni téli olimpiai győztes aludt egyet a győzelem után, majd online sajtótájékoztatón válaszolt a magyar újságírók kérdéseire.
Liu Shaoang elmondta, hogy a döntőben már nem izgult, tudta, hogy ha élre áll, akkor nyerni fog. – Az orosz elég fiatal versenyző, tudtam, hogy ha a rajt után mögém kerül, akkor magam mögött tudom tartani, és nem fog felelőtlenséget elkövetni. Az elején a pozícióra figyeltem, a végén pedig már csak védekeztem – mondta a 23 éves olimpiai bajnok.
Shaoangra és a váltóra még egy feladat vár, a szerdai 5000 méteres váltó B döntője után azonban még mindig nem pihenhet meg: márciusban következik a világbajnokság, és csak utána jöhet a nyaralás. – Még nem lehet elkezdeni a nyaralás tervezgetését, mert rögtön az olimpia után vár ránk egy fontos verseny. Mivel még a vb-re is készülni kell, majd Ákos határozza meg, mikor lehet pihenni – adta át a szót olimpiai bajnokunk edzőjének, Bánhidi Ákosnak.
– Egyelőre még az sem biztos, hogy megrendezik a vb-t, ám ha igen, akkor arra még teljes erőbedobással készülünk, aztán viszont vége a négyéves ciklusnak, és nagyobb pihenő következhet – mondta a gyorskorcsolyázók edzője.
Shaolintól Pekingben elvettek egy aranyérmet, Shaoang úgy érezte, hogy emiatt is testvére szurkol neki a legjobban.
– Ez az egész válogatott sikere, ebben az egyéni győzelemben mindenkinek benne van a munkája. Én nagyon örülök, hogy sikerült összehozni az egyéni aranyat, amelynek mindenki örül. Shaolin pedig azok közé tartozik, aki a legbüszkébb rám a világon – mondta Shaoang.
A fiatalabbik Liu-fivér vasárnapi győzelme után elárulta, hogy már a felkelésnél tudta, hogy övé lesz az 500 méteres szám aranyérme, és ez nap közben sem változott. – Magabiztos voltam, különösen, amikor láttam, hogy a legnagyobb riválisok nincsenek formában. Az elődöntő amolyan előrehozott döntő volt, és én nyugodt voltam, tudtam, mire vagyok képes – mesélte Shaoang.
A még mindig csak 23 éves versenyző eddig a testvérpár visszafogottabb tagja volt, és erre egyéni győzelme után sem cáfolt rá. – Nem tudom, mit szoktak ilyenkor érezni az emberek, az biztos, hogy nekem kell idő, még ez az egy nap sem volt elég, hogy feldolgozzam, ami történt – mondta a klasszis, aki biztos benne, hogy nem csak rá, de testvérére is vár még egy olimpiai ciklus.
Bánhidi szerint a három olimpiai érem legnagyobb eredménye az lenne, ha a korcsolyautánpótlás kapna egy új létesítményt. – Ezek a kiváló sportolók huzamosabb ideje hozzák az érmeket, és remélem, hogy ezek után az egész utánpótlásrendszer olyan létesítménybe költözhet, amely megilleti. Talán ez lehet a legnagyobb eredménye ezeknek az érmeknek, hogy a sok-sok gyerek, akik ezek után örömmel kezdenek bele ebbe a sportba, megfelelő körülmények között korizhassanak – mondta a szakember.