Hirdetés

Tizenegy helyet javított az erősorrendben a magyar kosárválogatott

A magyar válogatott két kör után a kvartett egyetlen százszázalékos csapata (Fotó: MKOSZ)
A magyar válogatott két kör után a kvartett egyetlen százszázalékos csapata (Fotó: MKOSZ)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek rajtja után nagyot lépett előre a nemzetközi szövetségnél (FIBA) az európai világbajnoki-selejtező erősorrendjében, melyben a kilencedik helyen áll.
Hirdetés

A magyar szövetség (MKOSZ) szerdán Facebook-oldalán közölte, hogy Gasper Okorn csapata, mely első két meccsét Finnország és Belgium ellen megnyerte a sorozatban, 11 helyet javított az erősorrendben, miközben csoportriválisai egyaránt hátrébb csúsztak.

Hirdetés

Amint az MKOSZ jelezte, az Európa-bajnoki negyedik finn gárda négy pozíciót veszítve a 12., a Helsinkiben vesztes franciák kilenc helyet rontva a 14., míg a két vereséggel rajtolt belgák a 25.-ről a 26. helyre kerültek a selejtező 32 csapatos mezőnyében.

A magyar válogatott két kör után a kvartett egyetlen százszázalékos csapata, megelőzve az egyaránt egy-egy győzelemmel és vereséggel álló finneket és franciákat, illetve a nyeretlen belgákat.