Hirdetés

Nem lesz magyar érdekeltség a BL-döntőben – videóval

Elsőként a Los Angeles FC jutott be az észak- és közép-amerikai (CONCACAF) Bajnokok Ligája döntőjébe, miután 3–0-ra legyőzte a Philadelphia Uniont.
Hirdetés
Hirdetés

A philadelphiai odavágón 1–1-es döntetlen született, ugyanis Gazdag Dániel hiába értékesítette a 86. percben a tizenegyest, a kaliforniaiak a ráadásban egyenlíteni tudtak.

A magyar válogatott labdarúgó természetesen a visszavágón is a kezdőben kapott helyet, és végig a pályán is volt, de csapata már az első negyedórában hátrányba került: egy jobbról érkező szöglet után Jesús Murillo fejesét még bravúrral hárította Andre Blake, de érkezett Timothy Tillman, és a hálóba vágta a labdát.

Az 59. percben Olivier Mbaizo teljesen feleslegesen felrúgta az oldalvonal mellett Denis Bouangát, és megkapta a második sárga lapját a kanadai játékvezetőtől. 

Hirdetés

Video edited on Kapwing

Az emberelőnyben játszó Los Angeles a hajrában bebiztosította győzelmét és továbbjutását: a 82. percben Kwadwo Opoku bombázott a bal felsőbe, majd a kilencvenedikben Bouanga egy remek kiugratás után lőtt a kapuba, ebbe még Blake is bele tudott érni. A kaliforniaiak 4–1-es összesítéssel jutottak be a döntőbe, ahol a León vagy a Tigres lesz az ellenfelük.