Nem tört meg az átok: tíz év után sem tudott nyerni a Ferencváros a Győr otthonában

Nyolcgólos győzelmet aratott a Győr női kézilabdacsapata (Fotó: Cselleng Ádám)
A Győri Audi ETO KC hazai pályán 32–24-es győzelmet aratott az FTC Rail-Cargo Hungaria ellen a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában, ezzel a tabella élére állt.

Túlzás nélkül, a két rivális párharca szinte mindig piros betűkkel szerepel a naptárban, ez pedig a mai nap sem volt másképp, ugyanis bajnoki döntőnek is beillő összecsapást rendeztek a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában. A bajnoki trófea elhódítása szempontjából a találkozó sorsdöntőnek bizonyult. A Ferencváros ugyanis abban a tudatban léphetett pályára az Audi Arénában, hogy ha nem kapnak ki, a Magyar Kupa mellett a bajnoki címet is megtarthatják, a Rába partiaknak pedig egy győzelem elegendő volt ahhoz, hogy az élre álljanak.

A hazai pálya a Győr mellett szólt

Per Johansson és Allan Heine együttese a mérkőzést megelőzően kétszer találkozott egymással az idényben, s habár az eredmények alapján a fővárosiak felé billent a mérleg nyelve – januárban a bajnokságban 23–18-as, míg a Magyar Kupa döntőjében büntetők után 25–24-es győzelmet aratott a Ferencváros –, a hazai pálya a Győr mellett szólt. Az FTC utoljára 2019-ben szerzett pontot a győriek otthonában, ezt megelőzően pedig 2015-ben ünnepelhettek győzelmet az Audi Arénában.

5355 szurkoló töltötte meg az Audi Arénát

Egy percig sem volt kérdés, hogy a hangulatra ezúttal sem lesz panasz, ugyanis már januárban biztossá vált, hogy telt ház előtt fog zajlani a mindent eldöntő párharc. Összesen 5355 szurkoló töltötte meg a lelátó sorait. A mérkőzés kezdete előtt egy órával a két együttes már pályán melegített, s mondani sem kell, dudaszó és hatalmas tapsvihar töltötte be az arénát.

A számítások beigazolódtak: az első félidőben fej-fej mellett haladt a két rivális

A Ferencváros kezdte a mérkőzést, Klujber Katrin hozta helyzetbe Angela Malesteint, aki nem is hibázott, s Sandra Toft feje felett a hálóba bombázta a labdát. (0–1) Egy sikertelen győri támadás után Márton Gréta volt eredményes, találatával kétgólos előnybe hozta csapatát. (0–2) Nem sokkal később érkezett is a győriek válasza, Martin Housheer verekedte át magát a védőfalon, s szerezte meg a hazaiak első találatát. (1–2)

A feszültség nemcsak a szurkolókon, hanem a játékosokon is érezhető volt, a győriek kezdetben nem tudták gólra váltani támadásaikat, így Malestein duplája után háromgólos előnybe kerültek a vendégek, azonban Darja Dimitrieva kiállításával, s a hazaiaknak megítélt büntető után Per Johansson együttesének sikerült csökkentenie a gólkülönbséget. (3–4)

Az ötperces gólcsendet a holland válogatott kézilabdázó, Housheer törte meg, mely láthatóan lendületbe hozta a Rába partiakat, ugyanis néhány másodperccel később Bruna de Paula tört Glauser kapujára. A brazil válogatott játékos egyenlítése után Allan Heine rögtön ki is kérte az időt. (5–5) Egy győri labdaszerzés után úgy tűnt a hazaiaknak sikerül egyenlítenie, Housheer passza után Győri-Lukács Viktória került ziccerhelyzetbe, azonban lövése a kapu bal oldala mellett szállt el.

A mérkőzés úgy folytatódott, ahogyan az várható volt, a 20. percben 9–9-et mutatott az eredményjelző, s ettől a perctől kezdve fej-fej mellett a haladt a két együttes. Hol a győriek, hol a fővárosiak zörgették a hálót, a félidő végén egygólos hátrányba került a Győr, ekkor 13–14-et mutatott az eredményjelző. Az első játékrészben mindkét oldalon fellelhetőek voltak az apróbb hibák, míg a Ferencvárosnak az eladott labdákkal, addig a Győrnek a helyzetek értékesítésével "gyűlt meg a baja."

A második félidőben lélektani fölénybe kerültek a hazaiak

A második félidőben Allan Heine együttesének sikerült ellépnie, azonban a hazaiak gyorsan reagáltak. A 39. percben Győri-Lukács Viktória egyenlített, majd Kari Brattstet találata után ismét lépéselőnybe került a Győr. Nem sokkal később minden szem a francia válogatott kézilabdázóra, Estelle Nze Minkóra szegeződött, s nem csak azért, mert az 1000. találatát szerezte meg zöld-fehér mezben. Üres kapus gólja után egy ejtéssel újra betalált. (21–19)

Estelle Nze Minko az 1000. gólját szerezte meg a Győr színeiben

A 44. percben Győri-Lukács került újabb ziccerhelyzetbe, s ezúttal nem is hibázott, magabiztosan a hálóba bombázta a labdát. Glauser nem tudott blokkolni, így Heine időkérésével folytatódott a mérkőzést. (22-19) A dán vezetőedző időkérése sem tudta megtörni a Győr menetelését, ugyanis a 48. percben immár ötgólos hátrányból visszakapaszkodni.

A második játékrészben egyértelművé vált, hogy a kapusteljesítmény meghatározhatja a végeredményt, Veronica Kristiansen büntetőjét Laura Glauser hatalmas bravúrral védte, azonban nem sokkal később Hatadou Sako volt eredményes. Az utolsó tíz percben kezdtek elszállni a ferencvárosi remények, miután hatalmas lélektani fölénybe, majd hatgólos előnybe kerültek a győriek.

A Győr női kézilabdacsapata nyolcgólos különbséggel, 32–24-es győzelmet aratott a Ferencváros ellen.

A Győr női kézilabdacsapata a bajnokság élére állt

24. FORDULÓ
Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32–24 (13–14)
Audi Aréna, Győr - nézőszám: 5355
Játékvezetők: Altmár Kristóf és Horváth Márton

Győr: Toft – Győri-Lukács 3, HOUSHEER 9 (2), K. Jörgensen 5 (2), Brattset 3, De Paula 2, FODOR CS. 4. Csere: SAKO (kapus), NZE MINKO 6, Dulfer, Lagerquist, Rju Un Hi, V. Kristiansen, Breistöl
Edző: Per Johansson
FTC: GLAUSER – Malestein 4 (1), KLUJBER 8 (3), Dmitrijeva, Edwige 2, Bölk 1, Márton G. 2. Csere: Janurik (kapus), Kanor 3, Cvijics 2, Lekics, Szöllősi-Zácsik 1, Tomori, Maszlova 1, Simon P.
Edző: Allan Heine

Lövések: 32/56 ill. 24/40
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/4

Ezt olvasta már?