Paksi cél: ha továbbjutás nem is jön össze, győzelemmel búcsúzzon a csapat!
)
A csütörtökön 19 órakor kezdődő visszavágó előtt a Magyar Kupa-győztes megtartotta a 3–0-s ukrán előnyről induló visszavágót felvezető sajtótájékoztatót. A vezetőedző, Bognár György szavai arról árulkodtak, ha a csodában nem is reménykedik, abban igen, hogy csapata emelt fővel búcsúzik a nemzetközi porondtól.
„Leszögezném, hogy az első meccsen az ellenfél jobban játszott, megérdemelten nyert – fogalmazott a szakember. – Azért a visszavágón is van feladatunk, ha nem is sikerül közel kerülnünk a továbbjutáshoz, mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni ezt a mérkőzést. Azt gondolom, ez egy komoly cél, szeretnénk ennek megfelelni.”
A múlt csütörtökön Eperjesen elszenvedett vereség után vasárnap Újpesten javított a Paks: 2–1-re nyert a Megyeri úton. A zöld-fehérek védője, Kinyik Ákos úgy érzi, ez a siker adhat egy lökést a csapatnak a Zsitomir elleni találkozóra:
„Szerencsére a hétvégi mérkőzés jól sikerült, ebből tudunk erőt meríteni. Mindenkinek a fejében az van, hogy győzelemmel hagyjuk el a pályát, ha sikerül, meglátjuk, ez mit ér a meccs végén.”
A paksi játékosok abban bíznak, hogy a lelátóról jelentős támogatást kapnak szurkolóiktól. A belépők már kaphatók, egyfelől a paks.csakjegyek.hu oldalon, másfelől szerdán 17 óráig a Fehérvári úti stadion 2-es számú pénztárában, meccsnapon pedig 8 órától ugyanott, míg a többi kassza 17 órakor nyit ki.
Kapcsolódó cikkek:
)
)
)