Hirdetés

Budapest mellett Párizs lett Szűcs Luca második otthona

Szűcs Luca élvezi a párizsi életét. - Fotó: IMAGO
Különleges időszak kezdődött Szűcs Luca számára: a kétszeres világbajnok kardvívó az idei szezont már részben Párizsban készülve kezdi meg, ahol párja is él.
Hirdetés

A francia fővárosban töltött idő nemcsak új kihívásokat, hanem inspiráló szakmai közeget is jelent számára. Bár a szezon első világkupáján Algírban egyetlen tussal maradt le a nyolcaddöntőről, a magyar csapat egészen az ezüstéremig jutott, ami biztató rajtot jelent neki.

Hirdetés

Szűcs Luca elmondta, hogy a francia egyesületnél rendkívül kedvesen fogadták, és az első perctől érezte a támogatást. „A stáb és az edzők is nagyon kedvesek voltak. Az első edzésen összehívták a vívókat, és elmondták, milyen megtiszteltetés számukra, hogy velük készülhetek” – idézte fel a kezdeteket. Bár a francia nyelv még tanulandó feladat, a beilleszkedés gyorsan ment, és a légkör kifejezetten motiváló számára.

A kettős edzésrendszer is jól működik: magyarországi és párizsi erőnléti edzője folyamatosan egyeztet, így minden lépését követik és támogatják. Luca igyekszik türelmesnek lenni magával, de szeretne egyéniben is előrelépni. Célja, hogy újra bekerüljön a világranglista legjobb 16 vívója közé, ahonnan legutóbb kiszorult. Konkrét eredménycélokat azonban nem szeret megfogalmazni.

A magabiztos vívás most a legfontosabb. Az előkészítéseimet szeretném pontosan végrehajtani, a hosszú támadásaimat hatékonyan befejezni. Ha technikai célokat tűzök ki, sokkal jobban tudok koncentrálni, míg az eredménycentrikus elvárások csak plusz terhet jelentenek

– mondta.

Hirdetés

A csapatversenyekre rendszerint hazautazik, ám a hétvégén rendezett orléans-i Grand Prix-n – ahol csak egyéni számot rendeznek – a helyszínen csatlakozik válogatott társaihoz, folytatva a Párizs és Budapest közötti kettős életét.