Xabi Alonso megszólalt a Real Madrid körül kialakult kényes helyzetről
Kylian Mbappé az előző héten négy gólt szerzett az Olympiakosz Pireusz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ebben a szezonban pedig már 23 találatnál jár 19 mérkőzésen, minden sorozatot figyelembe véve. A spanyol Marca beszámoló szerint a baszk vezetőedző természetesen elégedetten nyilatkozott a franciáról:
Kylian egyénileg természetesen elképesztő és rengeteget segít a csapatnak, de nem csak a gólokról van szó, ami persze a legfontosabb, hanem a vezetői képességekről, a csapaton betöltött szerepéről és a csapattársak segítéséről is, ami minden nap nagyon fontos
A Real Madrid a harmadik egymás utáni döntetlen után a második helyre csúszott a La Liga tabelláján, négy ponttal lemaradva az FC Barcelona mögött, igaz, egy meccsel kevesebbet játszva a katalánoknál. Az utóbbi hetekben pedig számos hír látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy nem éppen ideális az öltözőn belüli hangulat, és több játékos is a vezetőedző távozását követeli.
A spanyol média Alonso jövőjéről spekulál, aki elismerte, hogy beszélt Florentino Pérez klubelnökkel az eredmények javítása érdekében:
A beszélgetések nagyon pozitívak voltak, jó hangnemben folytak, javítani akarunk az eredményeket. Hiányzik a játékunkból a konzisztencia, jobban akarunk játszani. El kell ismerni, az elmúlt időszakban kicsit veszítettünk a minőségből és az energiából
A „királyi gárda” az Athletic Bilbao elleni, szerda esti mérkőzésen biztosan Ferland Mendy nélkül lép pályára, aki azután, hogy a közelmúltban visszatért a pályára, ezúttal combhajlító-sérülést szenvedett.