A Dortmund lemondott a korábbi közönségkedvenc visszaszerzéséről
)
Sancho hátat fordított a Dortmundnak – vagy fordítva? (Fotó: Getty Images)
A Borussia Dortmund vezetősége úgy döntött, hogy nem tesz több kísérletet a korábban négy évet át a csapatot erősítő, a szurkolók körében nagy népszerűségnek örvendő Jadon Sancho visszahozatalára.
A klub nem tervez további lépéseket tenni annak érdekében, hogy Jadon Sanchót visszacsábítsa Dortmundba, állítja a Bild című német lap.
Sancho 2017 és 2021 között játszott a Borussia Dortmundban, ahonnan a Manchester Unitedhez igazolt. Az angol szélső 2024 elején kölcsönben visszatért a német csapathoz, amellyel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, majd visszament a „vörös ördögökhöz”, mielőtt kölcsönbe került egy másik angol csapathoz, a Chelsea-hez. A londoniaknak van egy 25 millió fontos opciós joguk a játékos végleges megvásárlására, de egyelőre nem világos, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, vagy inkább lemondanak a szerződtetéséről.
Az ugyanakkor biztos, hogy Dortmundban lemondtak róla – legalábbis a Bild szerint…
EZT OLVASTA MÁR?
Feliratkozás
Google News
Több, mint Sportal