Simone Inzaghi az Inter BL-döntőbe jutása után: Büszke vagyok, hogy az edzőjük lehetek
)
Simone Inzaghi szerint a játékosai mindent beleadtak, megérdemelték a döntőt (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén az Internazionale 4–3-as győzelmet aratott a Barcelona ellen, így 7–6-os összesítéssel jutott a fináléba. Közel 60 éve fordult elő utoljára, hogy az Inter három éven belül kétszer is BL-döntőt játszott. A mérkőzés után Simone Inzaghi büszkén értékelt.
Először is szeretnék gratulálni a Barcelonának, mert nagyon erős ellenfél volt. A győzelemhez egy szuper Interre volt szükség, a játékosaim minden dícséretet megérdemelnek a két mérkőzésen nyújtott teljesítményükért. Büszke vagyok, hogy az edzőjük lehetek.
– mondta az olasz szakember, majd így folytatta:
„Voltak problémáink, de szívvel-lélekkel minden akadályt leküzdöttünk. Megpróbáltuk a saját erősségeinket kihasználni. Mindent beleadtak a srácok, megérdemelték ezt a döntőt."
Ezt olvasta már?
Feliratkozás
Google News