Szappanos Péter menedzsere: Ha a Ferencvárost választja, benne lett volna a pakliban a kevés játéklehetőség
)
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, igaznak bizonyultak a Sportal értesülései, miszerint Szappanos Péter kedden orvosi vizsgálaton vett részt a Puskás Akadémiánál. Nos, a felcsútiak szerda reggel már be is jelentették a szaúdi al-Fatehhel nemrégiben szerződést bontó kapus szerződtetését.
Mint ismert, a kapus iránt a Puskás Akadémia mellett a Ferencváros és a Paks is érdeklődött, a futballistát képviselő Schultz Levente az m4sport.hu-nak elmondta, végül miért a PAFC lett a befutó. A játékosmenedzser elmondása alapján Szappanos közel állt ahhoz, hogy ismét a tolnaiaknál folytassa pályafutását, azonban olyan magyar klubok is bekapcsolódtak a versenyfutásba, amelyek anyagilag jobb feltételeket ajánlottak.
„Péter nagyon közel állt ahhoz, hogy ismét a tolnaiaknál folytassa, természetesen első számú kapusként számoltak volna vele, ismeri a közeget, van egy nagyon erős érzelmi kötődés. Haraszti Zsolt hosszú távú projektben gondolkodott Pétert illetően, de menet közben olyan magyar klubok is bekapcsolódtak a versenyfutásba, amelyek anyagilag jobb feltételeket ajánlottak" – mondta Schultz Levente, majd hozzátette, a Ferencváros valóban elgondolkodtatta a magyar válogatott játékost.
A Fradi valóban elgondolkodtatta Pétert, viszont végig ott lebegett a szeme előtt, hogy barátja, Dibusz Dénes – aki 11 éve őrzi az FTC kapuját, csapatkapitány és a válogatott első számú kapusa – személyében komoly konkurenciája lett volna. Hiába ápolnak jó viszonyt, természetesen Dénes nem adta volna ajándékba a lehetőséget, hiszen amit felépített és elért, az nem magától jött. Ennek fényében, ha a Ferencvárost választja Péter, benne lett volna a pakliban a kevés játéklehetőség, de ő is ambiciózus, minél több meccset akar a kapuban tölteni, így kettejük közül valaki rosszul járt volna.