Varga Zsolt: Estig örülünk, onnantól kezdve pedig elkezdünk készülni a japánok ellen

Varga Zsoltnak bőven volt oka örömre az első meccsen (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Varga Zsolt, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya legfőképpen a védekezést emelte ki és elégedetten nyilatkozott az ausztrálok ellen 18–6-ra megnyert világbajnoki csoportmérkőzés után, ugyanakkor leszögezte, hogy a szingapúri torna legelején járnak még, így gyorsan lezárják az összecsapást.

„Amellett, hogy sok gólt lőttünk, leginkább a védekezésünket emelném ki, az első pillanattól fogva hatékonyak voltunk. Nagyon sokat készültünk az ausztrálokra, sok videós óra van ebben, láttuk, hol vannak azok a pontok, amiket semlegesíteni kell. A rájuk jellemző párharcokat erőltették ezúttal is, a lényeg az volt, hogy mi legyünk a gyorsabbak. Ezekre a mozgásokra jól fel tudtunk készülni, az emberhátrányos védekezésünk pedig nagyon jól működött" – értékelt a vegyes zónában Varga Zsolt.

Az MTI beszámolója szerint a szakember hozzátette, a nagyszünet nem tett jót a csapatnak, kicsit elvesztette a ritmust, túlpörgette a támadásokat, ezt követően azonban jelezte a játékosoknak, hogy vegyenek vissza, kezdjék el menedzselni a mérkőzést.

„A harmadik negyedben azért az nagyon jó volt, hogy a védekezésünk stabil maradt, a tizedik góllal pedig visszajött a támadásunk ritmusa is" – fogalmazott a kapitány, akinek időt sem kellett kérni a találkozó során.

Gyors japánokra számít a kapitány

„Ma estig örülünk, onnantól kezdve pedig elkezdünk készülni a japánok ellen, hiszen láthattuk, hány gólt lőttek a spanyoloknak. A japánok rendkívül gyorsan játszanak, kicsit hasonlóképpen a mai mérkőzéshez, a lehető leggyorsabban kell majd visszaérnünk, a két legjobb játékosukat pedig ki kell vennünk a meccsből" – tekintett előre a hétfői csoporttalálkozóra Varga Zsolt.

A csapatkapitány Manhercz Krisztián kiemelte, gratulációt érdemel a csapat, hiszen védekezésben és támadásban is megvalósította azokat az elemeket, amelyeket előre megbeszéltek a felkészülés során.

A torna elején még senki nem ért el nagy eredményt...

„Nyilván nem hiba nélkül, de döntő többségében tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Azt azért hozzátenném, hogy egy vb elején még senki sem ért el nagy eredményt, éppen ezért ezt a mérkőzést ma este le is zárjuk, és holnaptól Japánra készülünk, hiszen komolyabb céljaink vannak" – mondta a Bajnokok Ligája-győztes Ferencváros kiválósága. Hozzátette, az különösképpen jó dolog, hogy az első meccs után mindenki pozitív élményekkel szállhatott ki a világbajnoki medencéből. Manhercz megjegyezte, az ázsiaiak elleni összecsapáson is az lesz a legfontosabb, hogy a saját játékukat tudják játszani, a védekezésben ugyanígy segítsék majd egymást, mint most az ausztrálok ellen.

A magyarok hétfőn a japánok ellen folytatják szereplésüket, majd szerdán az Európa-bajnok spanyolok ellen zárják a csoportkört. A csoportokból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak majd a legjobb nyolc közé kerülésért.

EZT OLVASTA MÁR?