„Mélységet és magasságot is megjártam” – Holender Filip mérföldkövekről, kispesti kötődésről és egy fura érzésről

Megnéztem, kétszáztizenhét NB I-es meccsnél jár. Lesz kétszáztizennyolcadik?
Köszönöm, hogy megnézte, mert engem is meglep, hogy ennyinél tartok – felelte a 16-szoros magyar válogatott Holender Filip. – Azt sem tudtam, hogy túlléptem a kétszázas határt… Bízom benne, hogy még lesz alkalmam növelni ezt a számot, nem bánnám, ha idővel eljutnék háromszázig.

A gólok tekintetében mi a cél? Jelen pillanatban harminckilencnél áll a számláló.
Akkor legyen meg mihamarabb a negyvenedik! A konkrét cél meg a száz. Na, jó, csak vicceltem. Azt hiszem, az az álomkategóriába tartozik. Az ötvennel kiegyeznék!

Essünk túl a nehezén: hogyan élte meg, hogy az előző idény végén kiesett a Fehérvár?
Megviselt. Eleinte minden szépnek tűnt, jó hangulat uralkodott az öltözőben, a drukkerek mellettünk álltak, és a csapatunk sem volt rossz. Aztán sajnos a klub eladott egy-két játékost – a csapat szempontjából mondom, hogy sajnos, mert nekik ez nyilván előrelépés volt, örülök is, hogy egytől egyig jó helyre kerültek. A pályáról viszont hiányoztak, ami az eredményeken is meglátszott. Az pedig mindenki előtt ismert, hogyan alakult a bajnokság hajrája. Nagyon bánt, hogy ez lett vége, mert sokáig nem volt benne a pakliban, senki nem számított arra, hogy a Vidi kénytelen lesz elbúcsúzni az élvonaltól. Bár csak kölcsönben szerepeltem Fehérváron, elszomorít, hogy a következő idényben csak NB II-es csapata lesz a városnak. Ráadásul nem először tapasztaltam meg, milyen borzasztó érzés kiesni, két évvel korábban a Vasas játékosaként is át kellett élnem.

Vigasznak talán megteszi, hogy volt idő, amikor bajnokcsapat tagja lehetett.
Így van, mélységet és magasságot egyaránt megjártam eddigi karrierem során. Ez benne van egy futballista életútjában.

Olykor eszébe jut még a Honvéddal kétezer-tizenhétben elért diadal?
Olykor?! Gyakran szóba kerül az a csodálatos siker, ha olyasvalakivel beszélek, aki jártas a futballban, előbb-utóbb kikötünk annál. Már nyolc éve, hogy bajnokok lettünk, de még ma is hihetetlennek tűnik, ami történt. Szerintem csak azt követően tudatosul bennem igazán, amikor befejezem a pályafutásomat. Azt azonban már most kijelenthetem, hogy életem egyik legszebb élménye volt, főleg úgy, hogy Kispesten lettem aranyérmes. Ott, ahol megváltozott az életem. Mert bár szülővárosomban, Kragujevacban kezdtem el focizni hétévesen, tizennégy esztendősen, az addigi életemet magam mögött hagyva, Magyarországra költöztem, hogy a Honvéd akadémiáján fejlődjek tovább. Eleinte cseppet sem volt könnyű, de ma már azt mondom, a legjobb döntést hoztam. Akadémistaként megnyertem szinte mindent, azt viszont senki nem gondolta, hogy a kétezer-tizenhat–kétezer-tizenhetes idényben a Honvéd az élen végezhet az NB I-ben, sőt még az első öt közé sem vártak minket. Ehhez képest mindenkit magunk mögé utasítottunk, legfőképp azért, mert Marco Rossi személyében volt egy remek edzőnk, az öltözőnk nagyon egyben volt, miközben egy különleges szurkolótáborra is támaszkodhattunk.

Az sem volt kis csoda, hogy két évvel később gólkirályként zárta a bajnokságot. A képzeletbeli polcon hol helyezkedik el az az elismerés?
Egy szinttel az aranyérem alatt, azzal ugyanis semmi nem vetekszik. A foci mégiscsak csapatjáték, ennélfogva a klub az első, és csak utána következnek a játékosok. Ha bajnok vagy, együtt ünnepelsz a társaiddal, az edzőiddel, a szurkolókkal – ez semmihez nem fogható élmény. Persze gólkirálynak lenni is felemelő érzés, de nem jár akkora felhajtással és örömmel, mint amikor a csapatoddal nyersz valamit. Természetesen mindkét sikerre nagyon büszke vagyok, már csak azért is, mert semmilyen szinten nem könnyű bajnokságot nyerni vagy gólkirályként végezni, nemhogy az élvonalban.

Profi karrierje során eddig öt klubban fordult meg. Aligha kér gondolkodási időt, ha arra kell felelnie: melyik gárda szerelését viselte legtöbbször?
Ez eddig a legkönnyebb kérdés… A Honvédét! Annyi bizonyos, hogy százötvennél több NB I-es meccsem van Kispesten. A többi a Vasasban és a Vidiben jött össze – csupán azt sajnálom, hogy senki nem szólt a kétszázadiknál…

Ez talán nehezebb lesz: a Honvéd után melyik együttesben játszott legtöbbször?
A Partizanban vagy a Vasasban. Három évig futballoztam külföldön, abból kettőt Belgrádban töltöttem, ugyanannyit, mint Angyalföldön. Ez valóban nehezebb kérdés…

Annyit segítek, hogy az egyik csapatban eggyel többször szerepelt, mint a másikban.
Akkor azt mondom, hogy a Vasasban van eggyel több mérkőzésem.

Hatvankilenc tétmeccsen lépett pályára a Parizanban – a Vasasban hatvannyolcon.
Először a Partizant akartam mondani…

No, és azt tudja, hogy mi a közös a Honvédban, a Partizanban, a Vasasban, a Fehérvárban, valamint az eddig nem említett ötödik csapatában, a Luganóban?
Az, hogy mind az ötben rúgtam gólt! Habár a Vidiben csak egyet, ez azzal is magyarázható, hogy a leggyakrabban a szélen jutottam szóhoz, így ritkán kerültem a kapu közelébe. A lényeg persze az volt, hogy tudtam játszani.

Legközelebb hol játszik?
Bármennyire is szeretnék, erre még nem tudok válaszolni. Az biztos, hogy a szerződésem június végén lejárt a Vasasnál, július elseje óta szabadon igazolható vagyok.

Ez jó vagy rossz érzés?
Inkább fura, mert életemben először vagyok ilyen helyzetben. Pozitívan állok hozzá, edzésben tartom magam, miközben abban bízom, hogy hamarosan eldől a sorsom.

Jelent valamit, hogy Belgrádban értem utol?
Csak annyit, hogy egy kiváló erőnléti szakember irányításával készülök. Mi tagadás, alaposan megdolgoztat, de megéri: azt érzem, hogy talán még sosem voltam olyan jó fizikális állapotban, mint most.

Érdeklődők voltak, vannak?
Voltak és vannak, de csapatneveket nem szeretnék mondani, nem lenne tisztességes.

Egyre hadd kérdezzek rá: több helyről hallani, hogy Szegeden folytatja.
Ez már hozzám is eljutott, apró szépséghiba, hogy engem nem keresett senki Szegedről, fogalmam sincs, honnan jött a hír.

Ragaszkodik az NB I-hez?
Az lenne a legjobb. Harmincévesen nem tartozom az idős labdarúgók közé, szerintem néhány jó idényem még lenne az első osztályban. Meglátjuk, jól gondolom-e.

Szóba jöhet a szerb élvonal is?
Nyitott vagyok mindenre. Az NB I-et ismerem leginkább, a Super Ligát sem kell bemutatni, de ki tudja, lehet, hogy egy harmadik ország bajnoksága lesz a nyerő.

Csak a nosztalgia kedvéért: ha Kispestről felhívnák, hogy segítsen a feljutás kiharcolásában, elgondolkodna?
Maradjunk annyiban, remélem, játszom még a Honvédban. Ha nem most, akkor majd valamikor…

A SPORTAL INTERJÚKÍNÁLATA: