Szerkesztőség

Tomka Tivadar

Szílvágyi Béla

Szílvágyi Béla

Schiller Zsolt

Mihályi András

Bálint István

Bálint István

Tízévesen, egy édesapámtól kapott sportújság, majd az azévi Európa-bajnokság hatására lettem sportrajongó. A labdarúgás mellett az autóversenyzés vált a másik szenvedélyemmé, de minden nagyobb magyar siker megdobogtatja a szívemet, kiváltképp az olimpiákon. A sportban számomra az a legszebb, hogy időről időre olyan felbecsülhetetlen élményeket szerezhetek, melyek egy életen át elkísérnek.

Hirdetés

Bencsik Róbert

Dezső Márk

Kolozsvári Barnabás

P. Fülöp Gábor

Rock Péter

Rock Péter

Csontos Róbert

Csontos Róbert

Pietsch Tibor

Pietsch Tibor

Budapesten születtem, 1974-ben. Először – a Magyar Nemzet gyakornokaként – 1998. március 25-én tudósíthattam a labdarúgó-válogatott meccséről. Király Gáborral együtt „mutatkoztam be”, igaz, a remek kapusnak sokkal több köze volt az Ausztria elleni 3–2 es bécsi győzelemhez… A Károli Gáspár Református Egyetemen, angol-japán szakon diplomáztam, 2000-ben lettem a Nemzeti Sport „igazolt” újságírója, idővel pedig főmunkatársa. Hosszú és csodás szakasz zárult le karrieremben 2023 áprilisában, ugyanekkor nyílt meg az új fejezet a Sportalnál, ahol elsősorban futballal és kézilabdával foglalkozom. Ha tehetem, még ma is focizom, a Budapest-bajnokság negyedosztályában szereplő Kelen Talents csapatában rúgom a labdát – igaz, gyakran már nem oda, ahova szeretném…

Cselleng Ádám

Cselleng Ádám

Hosszú évek óta a sportújságírás világában mozgok, szenvedélyem a sport minden ága, és hiszek abban, hogy a hiteles, gyors és színvonalas tartalomszolgáltatás elengedhetetlen a mai médiapiacon. Célom a Sportal.hu-nál, hogy a legfrissebb hírekkel, elemzésekkel és exkluzív tartalmakkal szolgáljuk ki olvasóinkat, és a magyar sportmédia egyik meghatározó szereplőjévé váljunk.

K. I.

Nagy Tímea

Cselleng Ádám

H. D.

Hermann Dorottya

Hermann Dorottya

Halas Zoltán

Halas Zoltán

Bajusz Zoltán

Hirdetés
Hirdetés