Szerkesztőség

Ki ne emlékezne a 2006-os németországi futballvilágbajnokságra és az ahhoz tartozó Panini matricás albumra? Nos, az én futball iránti szeretetem ekkor kezdődött és mai napig tart. Klub-és válogatott szinten egyaránt. Ugyan sérülések miatt a karrierem nem vezetett közvetlenül a futballpályára, a hobbim szerves részét a mai napig a labdarúgás és a darts adja ki. Megszállott mezgyűjtő és karrierelemző vagyok. Érdekel a játékosok magánélete, a futball utáni pályafutása egyaránt. Utóirat: Van Gerwen a jelen, Duijvenbode a jövő.

A sport gyerekkorom óta életem része. Az első emlék az 1972-es, müncheni olimpia, amikor füzetbe írogattam az eredményeket. Már akkor valami azt súgta, a sport és az írás valahogy szétválaszthatatlan lesz egész életemben. Szerencsém volt, így is lett.

Bár édesapámnak köszönhetően a labda már a kiságyamba is bekerült, beletelt némi időbe, mire valóban beszippantott a sport világa. Számomra a kétezerben rendezett labdarúgó Európa-bajnokság jelentette az igazi áttörést, azóta kevés olyan hétvége volt az életemben, amelynek egy részét ne valamelyik stadionban töltöttem volna. Amatőr szinten a labdarúgással, a vízilabdával, sőt még néhány küzdősporttal is megpróbálkoztam – ám hamar kiderült, hosszú távon mindenkinek jobb, ha csak a klaviatúrát püfölöm.

A 2004-es olimpia férfi pólódöntője az első sporttal kapcsolatos emlékem, ennek hatására kezdtem el vízilabdázni. Később kipróbáltam magam a labdarúgásban is (futballistaként és játékvezetőként), és ez lett az igazi szenvedélyem, de mellette szeretek dartsozni, teniszezni, squasholni és padbolozni is. Sport nélkül nem tudom elképzelni a mindennapjaimat, az athéni fináléhoz hasonló események olyan felejthetetlen pillanatokkal ajándékoznak meg, melyeket nem cserélnék el semmire.

Nagypapámtól örököltem a labdarúgás és az ökölvívás iránti szeretetemet. A futballbajnokságok tekintetében mindenevő vagyok, de a játékosok történetei, az átigazolások fognak meg igazán. Kilencévesen kaptam az első mezem, az akkori kedvencem, David Beckham neve szerepelt a hátulján. Egy évvel később már füzetben vezettem a transzfereket, és az iskolai élménybeszámolóm java focimeccsekből állt.

Egészen fiatalon beszippantott a sport, kisgyerekként öttusáztam, az előkészítő csoport után azonban triatlonozni kezdtem. Több mint 13 évig kitartottam a sportág mellett. Nézőként, szurkolóként az 1996-os labdarúgó Európa-bajnokság, illetve az atlantai olimpia volt az első meghatározó élményem, a korai szerelem, a Forma–1-et követően. A sport szeretete – úgy hiszem – elkísér egy életen át, hiszen a sport egy olyan csoda, mely meglett férfiakat képes térdre kényszeríteni, megríkatni, egy-egy győzelem vagy gól pedig nemzeteket tud egységbe kovácsolni.

Tízéves szakmai múlttal a hátam mögött csatlakoztam a sportal.hu szerkesztőségéhez. Gyerekkorom óta a sport tölti ki a mindennapjaimat, a munkám egyben a hobbim is, szabadidőmben is folyamatosan nyomon követem a sportvilág történéseit – azt vallom, ilyesfajta elhivatottság és megszállottság nélkül nem is tudnám jól végezni a feladataimat. Versenyszerűen futballozom amatőr szinten nagypályán, a labdarúgás mellett a kézilabda, a tenisz, az úszás és a darts tartozik a kedvenc sportágaim közé.

Gyerekkorom óta rajongok a sportért, mert arra tanítja meg az embert, hogy kiváló szorgalommal egyre magasztosabb célokat érhetünk el. Nem véletlen, hogy az ókor óta minden egyes civilizáció életében fontos szerepet töltött be a testkultúra. Az emberiség mindig magasabbra akart törni. Ahogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szülőatyja, Pierre de Coubertin báró fogalmazott: „A szépség vagy te, sport, mert a testeket te formálod nemessé.”

A sport, de azon belül elsősorban a futball kisgyerek korom óta érdekel, és miután akkor még nem voltak napi szinten, valamint különböző országokból közvetítések, így szinte minden meccs majdnem ünneppel ért fel. Az 1990-es évek közepéig a korábban említett kevesebb közvetítés miatt mondhatni mindenevő voltam, lehetett akár egy Magyar Kupa-meccs (eleinte még MNK) vagy egy világbajnoki döntő – én ott ültem a tévé előtt. Ifjúsági szinten futballoztam is, illetve évekig játékvezetősködtem, de magas szintre egyikben sem sikerült eljutnom. A focin kívül a többi sportág kevésbé érte el az ingerküszöbömet, ezeknél csak akkor tudtam behozni a több évtizedes lemaradásomat, amikor már újságíróként kötelességem volt foglalkozni vele.

Számomra a sport örök fanatizmust jelent. Megannyi emlék: felugorva tapsolás, üvöltés, és olykor szomorú, csendes sírás. Voltak persze örömkönnyek is, amiket ugyanúgy a szívembe zártam. Korábban én is fociztam, tehát a labdarúgás hoz a legjobban lázba, de az autósportokat is ugyanúgy imádom.

Már gyerekkorom óta része az életemnek a sport, azon belül is leginkább a labdarúgás, legyen szó aktív vagy épp passzív szabadidős tevékenységről: játszottam nagypályán, kispályán, jártam mérkőzésekre, illetve rengeteg sportközvetítést és szinte az összes focimeccset megnéztem, amit közvetített a tv. Így kezdődött az egész, majd az érettségit követően a főiskolát is már az érdeklődési körömnek megfelelően választottam, és a diploma megszerzése után, hosszú évek óta a média világában dolgozom, ahol sporttal, és legfőképp kedvenc sportágammal foglalkozhatok, illetve az ezzel kapcsolatos gondolataimat írhatom le a klaviatúra segítségével.

A sport nekem nem futó kaland, hanem örök szerelem. Elképesztő csaták, hihetetlen történetek, felejthetetlen pillanatok, fantasztikus figurák, igazi hősök – valóságos drámák, nem olyanok, amelyek másodrendű szappanoperák forgatókönyvíróinak fejéből pattannak ki. Ennek részese lenni amatőr futóként, vagy még inkább az események krónikásaként, olyan ajándék az élettől, amit nem elfogadni több mint hiba, bűn.