A FIFA korábbi elnöke keményen kritizálja utódját
)
„Igen, elvesztettük a futballt Szaúd-Arábiától. Felajánlottuk nekik, és ők elvették" – mondta a német RTL televíziónak Blatter. „És meglepő módon a FIFA részéről nincs semmilyen ellenállás" – tette hozzá a svájci.
Arra a felvetésre, hogy az ő 1998 és 2015 közötti elnöksége alatt sem volt valódi ellenzék, így védekezett: „Igen, akkor még voltak olyan ülések, ahol megvitatták a problémákat, és a FIFA kongresszusa döntéseket hozott. Ma már nincsenek megbeszélések." Blatter hozzátette, hogy mindent elektronikusan intéznek, és senki sem szól semmit. „Akár hat órát is késhet az ember a kongresszusról" – jegyezte meg, utalva Infantino májusi, Paraguayba való késői érkezésére, miután Donald Trump amerikai elnökkel utazott a Közel-Keleten.
Infantino viselkedése ellen tiltakozva a FIFA európai tanácsának tagjai közösen hagyták el az asuncióni kongresszus pódiumát. A megújult klubvilágbajnokságról, amely vasárnap a Paris Saint-Germain és a Chelsea közötti döntővel zárul, és mostantól négyévente 32 csapattal kerül megrendezésre, Blatter azt mondta:
„Túl sok a futball. Mindig ugyanazok a klubok és mindig ugyanazok a játékosok, akiknek pihenniük kellene. A forró nyárban játszottak, és ez nem egészséges. Ezt nem lehet csinálni. Meg kell védeni a játékosokat"
– tette hozzá a DPA által idézett Blatter. Blatter hosszú FIFA-elnöksége 2015-ben ért véget, amikor egy korrupciós botrány közepette lemondott, majd eltiltották minden futballtevékenységtől.